24 órás vetélkedő

„Nagykorú lett” 24 órás vetélkedő

Tizennyolcadik alkalommal rendezik meg a megyeszékhely legnagyobb és leghangosabb diákversenyét, a „24 órás vetélkedőt”, melynek jelmondata találóan csak ennyi: „Aludj máskor!”.

Az egy álló napig zajló, egy teljes éjszakát átölelő rendezvény az év legnagyobb középiskolás bulija. Az idén a város 5 középfokú tanintézménye (Varga Katalin Gimnázium, Verseghy Ferenc Gimnázium, Széchenyi István Gimnázium, a Szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum és Keró-Közgé iskolája) delegált csapatot, és meghívtak egy vendégcsapatot Győrből.

A nonstop esemény vendéglátója ezúttal is a Széchenyi István Gimnázium tornacsarnoka, azonban a speciális feladatok okán egy egész várost, de akár a térséget is érintheti egy-egy feladat megoldására való törekvés.

Az idén a szervezők szerint a diákok extra mennyiségű feladatot kaptak, hiszen másfélszer több feladatot kellett megoldaniuk, mint bármely eddigi 24 órás vetélkedő résztvevőinek.

Gimnáziumunk 50 fős csapata idén is nagyon szépen helyt állt a vetélkedőn és a megtisztelő 2. helyezést érte el holtversenyben a Verseghy Ferenc Gimnázium csapatával.

Ferenczi Nikoletta

Képek a vetélkedőről